„A teremtés kultúrája felé”
Az Ars Naturae ökológiai, társadalmi, kulturális folyóirat 28. számáról
Kapcsolódó személyek:
Az Ars Naturae folyóirat 28. számáról jelent meg ismertető a Mandiner oldalán:
„A teremtés kultúrája felé – Az Ars Naturae ökológiai, társadalmi, kulturális folyóirat 28. számáról” címmel.
Az írás az alábbi linkre kattintva olvasható:
Részletek az ismertetőből:
„Az ember feladata föld és ég összekötése. Állandó témája ez az Ars Naturae folyóiratnak. E szimbolikus megfogalmazás annyit jelent, hogy életünk úgy fordul igazán gyümölcsözőre, ha egyfajta szellemi éberséggel alakítjuk. A létezés forrására tekintettel kiművelünk magunkban egy készséget, mely kaput nyit bennünk Isten sors- és világformáló erőinek, szeretetének.
Ez a feladat több szinten valósul meg: életünk szellemi és fizikai súlypontjának felismerésével, imáink és tevékenységeink által.
A folyóirat legújabb száma ehhez kínál kapaszkodókat és támpontokat 13 írással, könyvismertetőkkel, 6 rovat mentén (Organikus gazdálkodás, Szemlélődés és cselekvés, Kultúra és művészet, Környezetbölcselet, A tudomány határai, Ars et viriditas).
A lapszám ezúttal is olyasfajta „ökologikus szemléletet” közvetít, amely nem modern ideológiákból táplálkozik, hanem a hagyományos tudás- és életformák elválaszthatatlan része. A megpróbáltatásokban is béketűréssel helytálló ember szemlélete ez. Spirituális törekvésből fakadó bevált gyakorlatokról van szó, amelyekre érdemes figyelmet szentelnünk. Hiszen, ha minden területen »jógyakorlatokat« keresünk, miért ne vennénk komolyan az emberemlékezet óta jól működő szemlélet- és tevékenységmódokat?
(…)
»Természetéből adódóan minden teremtmény olyan kapcsolatok csomópontja, amelyek a világegyetem egészét felöleik« – írja Jean Borella, filozófus, teológus (94. o.). Az ember bárhol is álljon, része Isten művének és különleges helyzetéből adódóan ráláthat e szövétnek örök mintázataira. Ahogy Füzes András fogalmaz a lapszámban, az ember a teremtéskor »isteni lényeget kapott, egyesülnek benne lelki és testi princípiumok, ezért a teremtés koronája. Fel kell ismernünk természetünket, hogy a teremtés folytatói tudjunk lenni, hogy a teremtés felé ugyanazzal a szeretettel forduljunk, mint amilyennel Isten (…) minden mást is a láthatatlan világból a láthatóba hívott.« (126. o.)
Füzes esszéjében azokat a szakrális összefüggéseket vizsgálja, amelyek Kós Károly munkásságát és kora gondolkodóinak szellemiségét meghatározták, követőinek szemléletét formálták.
Olyan kérdéskör ez, mely további, hasonlóan mély kutatásokat igényel, hiszen – elég, ha csak Kós rendkívül szerteágazó, csodálatos munkásságára gondolunk – a magyar nemzettudat eleven megtartásához nélkülözhetetlenek.
Ezen a vonalon kapott helyet az új számban a lap szellemi műhelyének kezdeményezése, az »Ars et viriditas« rovat. A kezdeményezés többek között a hagyományos művészetkoncepciót állítja középpontjába, olyan emberi tevékenységeket, feladatokat tekintve művészeteknek, melyek a teremtés forrását jelentő princípiumainak, őselveinek alkalmazásai. Ily módon mutatja fel annak lehetőséget, hogy az ember művész lehet azon az életterületen, mely hivatásként életfeladatának beteljesítésében segítheti őt. Aki elmélyedt már a folyóirat e kezdeményezést összefoglaló különszámában, vagy a Mandineren futó cikksorozatban, annak számára az olvasás során hamar világossá válik, hogy a szerkesztők miért e megközelítéshez kapcsolták Norman Wirzba »A munka mint teremtésszolgálat«, Steven A. Long »Isten, teleológia és természettörvény«, Rudolf Pannwitz »A múzsaiság« című írását, továbbá a Simai Mihály »Végtelenkezdet« című kötetéről készült recenziót is.
(…)
Szép tartalmi ívet alkotnak a lapszámban Rudolf Pannwitz, Czopf Áron és Ananda Kentish Coomaraswamy egymást követő írásai: szellem és kultúra kapcsolatát különböző oldalakról világítják meg. Rudolf Pannwitz magyar nyelven először most megjelent írása (ki kell emelnünk e gondolatgazdag, nyelvileg sokrétű szöveg kapcsán Palkovics Tibor kiváló és megragadó fordítói munkáját) inspirálta Hamvas Bélát is a primordiális világ ősképét megjelenítő »múzsai egzisztencia«, a »múzsai magatartás«, az »attitude centrale« megfogalmazásában és jelentőségének felismerésében, mely mint a Patmoszban írja: »a világ és az emberi lét végleges rendjének tudatában van, és e végleges életrend megvalósítására erőfeszítést tesz«.”
Folytatás: