Bemutatkozás
Tolvaj Zoltánnak hívnak, Budapesten születtem 1978-ban. 1997-ben érettségiztem a budapesti Kós Károly gimnáziumban. 2000 és 2007 között az ELTE magyar-portugál szakos hallgatója voltam. Első két verseskötetem a Parnasszus Új Vizeken c. sorozatában jelent meg Orbán Ottó és Marno János fülszövegével, Turczi István és Vass Tibor szerkesztésében (A medve lépései, 2001; Törésteszt, 2007). 2003-ban elnyertem a Junior Parnasszus díjat. 2005-ig a DOKK irodalmi kikötő, 2009-ig az Előszezon költői alkotóműhely tagja voltam. 2009-től vagyok a Magyar Írószövetség és a nemrégiben megszűnt József Attila Kör tagja. Többféle vers- és prózafordításom látott napvilágot angol, spanyol és portugál nyelvből. Az argentin író, César Aira Kísértetek c. regényének általam készített magyar fordítását a Magvető adta ki 2012-ben. 2010-ben Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíjban részesültem. 2012-ben a PIM delegáltjaként részt vettem a Berlini Költészeti Fesztivál Renshi.eu című összeurópai projektjében. 2018-ban NKA szépirodalmi alkotói támogatásban részesültem. Harmadik verseskötetem a József Attila Kör gondozásában látott napvilágot (Fantomiker, JAK-füzetek #201, Prae, 2016; szerk. Balajthy Ágnes és Borsik Miklós). Jelenleg az Erdőkerülők munkacímű novelláskötetem befejező fázisánál tartok, melynek anyagából számos publikációm elérhető online 2020 elejétől. A novellák után a következő három év során egy további két kötetből álló, képlékeny struktúrájú regényfolyam megírásának munkafázisait szeretném teljesíteni Fattyúk hava és Hermész héja munkacímmel, amelyek a korábbi lírai és prózai munkásságom szerves részét és egyben folytatását képezik, tovább árnyalva a közös lelki és szellemi cserebomlási folyamatok szubjektív külső és belső ábrázolását.
*
https://hu.wikipedia.org/wiki/Tolvaj_Zolt%C3%A1n
Iskolák
Kós Károly gimnázium
Ösztöndíjak
- 2010 — PAST_ART Petőfi Irodalmi Műzeum
- 2018 — PAST_ART Nemzeti Kulturális Alap
Hírek, Események
2024.01.17
Hír
2023.12.07
Esemény
2023.11.16
Hír
2023.09.11
Hír
2023.06.09
Hír
2023.04.28
Hír
2023.02.13
Hír