Orosz Márton 2019

film- és fotóművészet

Bemutatkozás

Az ELTE-n művészettörténetből, az Iparművészeti Egyetemen tipográfiából szereztem diplomát. 2005 óta a budapesti Szépművészeti Múzeumban dolgozom, 2014 óta a Vasarely Múzeum szakmai vezetésével vagyok megbízva. Kutatási területem a fotográfia, az animációs film, a kinetikus-, fény- és médiaművészet, illetve a 20. századi képzőművészet avantgárd irányzatai. Ösztöndíjasként megfordultam a bécsi, a berni és a karlsruhei egyetemeken, a washingtoni Smithsonian American Art Museumban, illetve az MIT-n. Doktori fokozatomat 2014-ben szereztem meg. Posztdoktorként a berlini Transregionale Studien programban, a los angelesi Getty Research Institute-ban és a szingapúri NTU/CCA-ben töltöttem el jelentősebb időt. Az évek során szerzett számos elismerés közül a Magyar Tudományos Akadémia Opus Mirabile-díjára vagyok a legbüszkébb.
Gyerekkorom óta foglalkozom fotográfiával és mozgókép-készítéssel. Több mint egy évtizede ismerkedtem meg a dokumentumfilm lehetőségeivel. A leforgatott nyersanyagok egy részét kurátori munkám során gyakran felhasználom, például a Szépművészeti Múzeum–Magyar Nemzeti Galéria általam rendezett kiállításaihoz.

Pályázatom az emigrációban élő magyar művészek az 1960-as és 1970-es években való hazai bemutatkozási lehetőségeit dolgozza fel. A téma kapcsán elsősorban az érdekel, hogy mekkora figyelem övezte az emigráns magyar művészek jelenlétét idehaza, illetve ennek fordítottja – kideríteni azt, hogy volt-e rá igény, hogy a magyar művészet képviselőivel kapcsolatot tartsanak fenn a vasfüggöny mögött élők. Munkám célja az, hogy személyes beszámolók alapján és archívumi forrásokra támaszkodva rekonstruáljam azokat a rejtett kapcsolatokat, amelyeknek köszönhetően a disszidens művészek által felvetett problémák fokozatosan beépültek itthon maradt társaik repertoárjába, hatást gyakorolva a Kádár-rendszerben élők gondolkozásmódjára, és áltakítva a kortárs művészetről vallott elképzelése(in)ket.

Iskolák

Jelenlegi Munkahely

Hírek, Események

2022-02-17 15:00:00

Esemény

Az előadás az utóbbi néhány évben az óbudai Vasarely Múzeumban végzett muzeológiai munkát, az új szerzemények jelentőségét, illetve az időszaki kiállítások témáit, kultúrális hátterét és a múzeumban rendezett tárlatok nemzetközi recepcióját mutatja be a közönségnek.

2021-09-25 16:00:00

Esemény

A beszélgetés a „XX. századi magyar művészek külföldön” című, 1970-ben rendezett kiállítás segítségével idézi fel a hazai absztrakt művészet történetének egyik meghatározó, a Kádár-korszak „kirakat kultúrpolitikája” által befolyásolt korszakát.

2021-07-03 18:00:00

Hír

Az űrkutatás mint inspiráció Victor Vasarely művészetében

2021-02-11 18:00:00

Esemény

Hogyan befolyásolta Victor Vasarely urbanisztikai elképzeléseit a gyógyszerészet?

2020-12-10 21:13:00

Hír

A Filmvilág 2020 decemberi számában publikált írás Moholy-Nagy László a baloldali német filmkultúra esztétikájának a kidolgozásában vállalt meghatározó szerepéről számol be az új kutatási eredmények figyelembevételével.

2020-08-01 19:30:00

Esemény

Orosz Márton tárlatvezetéssel egybekötött előadása "Planetáris folklór" címmel a budapesti Vasarely Múzeumban az augusztus 1-jei ÓbudaiKultÉj rendezvényen

2020-04-14 18:14:00

Hír

Rajzba zárt gyógyszertan. Szereti a szemünk a túldíszített orvosi reklámot, vagy inkább a letisztult vonalakban bízunk? Összefügg-e a laboratóriumi tisztaság a sima vonalakkal? Mi a titka az alkalmazott grafika sikerének?

2019-12-17 19:00:00

Esemény

Az előadás Vasarely életművén keresztül mutatja be a vizuális gondolkodás globalitására irányuló kísérleteket.

2019-12-19 18:00:00

Esemény

Vasarely: Hommage à 1969. A „támogatott absztrakció” ötvenéves hazai jubileuma KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓ / Vasarely Múzeum, Budapest A kiállításon bemutatásra kerül néhány interjú Orosz Márton készülő dokumentumfilmjéből.

2019-10-07 17:00:00

Hír

Orosz Márton előadása és tárlatvezetése a Design Hét alkalmából az egri Kepes Intézetben.